Kik vehetnek részt?
Családi vízitúra a szigetközben

A túrákat elsősorban kezdőknek és gyerekes családoknak hoztuk létre, de eddig még senkit nem rúgtunk ki, aki gyerek nélkül érkezett. Sokan érkeznek nagyszülőkkel együtt, sőt vannak olyan vagány nagymamák, nagypapák akik a szülők tehermentesítésére maguk hozzák el túrázni a kicsiket.

Semmilyen előképzettség nem szükséges, több évtizedes gyakorlatunk van a teljesen kezdők oktatásában. Arra számíthatsz, hogy ez nem egy kirándulás, tehát ha nem sportolsz rendszeresen, akkor a vadonban töltött nap végére el fogsz fáradni, de pont ez a lényeg. Kilépsz a komfortzónádból és nem töröd a fejed a mindennapok problémáin.

Az sem kizáró ok, ha nem tudsz úszni, de vállalnod kell a mentőmellény viselését.

Mit tartalmaz a részvételi díj?
Fodor Vízitúrák a családi élményszolgáltató

Az túráknál feltüntetett részvételi díj tartalmazza, hogy ismeretlen, vadregényes helyekre viszünk el Titeket, ahonnan különleges élményekkel gazdagodva térhettek haza.

Ezen kívül a kenuk, lapátok, mentőmellények bérleti díját, oktatást, túravezetést.

A részvételi díj nem tartalmazza a szállás és az étkezések költségeit, valamint az autók parkolási díját a kempingekben. Plusz költség lehet a Hévíz-patak és a Bodrog-ártér túrákon a Nemzeti Park belépődíj.

Étkezés a túrákon
Étkezés a túrákon

A szigetközi túráinkon a kemping éttermében reggeli és vacsora is rendelhető.

Minden többnapos túránkon közösen bográcsos vacsorát főzünk. A többi étkezés önállóan történik, de valamennyi táborhelyünk közelében vannak boltok, büfék, esetenként éttermek is.

A szatmárcsekei bázisú vízitúrákon a kempingben jól felszerelt konyha van, tányérok, evőeszközök, hűtők, mikrosütő, gáztűzhely is rendelkezésre állnak.

Utazásról
Utazásról

Az utazás önállóan történik. Minden túránál elhelyeztünk egy térképet a gyülekező helyéről.

Szállásról
Családi vízitúrák a Fodorsporttal

A szálláslehetőségeket és az árakat minden túránál tájékoztató jelleggel feltüntettük.

A vendégházakat vagy a szobákat a legtöbb helyen előre le kell foglalni, a helyfoglalás önállóan történik. A sátorhelyeket nem kell előre lefoglalni, sátorról, hálózsákról önállóan kell gondoskodnod.

Jelentkezés a túrákra
Jelentkezés a túrákra

Kérjük részvételi szándékodat az adott túra jelentkezési határidejéig jelezd! Ha a határidőig nincs teltház, a később jelentkezőknek is tudunk helyet biztosítani.  A jelentkezési határidőt nem minden esetben tudjuk tartani, általában hamarabb elfogynak a szabad helyek, de minden túránál feltüntetjük, ha fogyóban van a kapacitásunk.

  1. Válaszd ki a Neked megfelelő túrát!
  2. Olvasd el az Általános Információk és a Gyakori Kérdések menüt is, hasznos lehet!
  3. Először egy rövid regisztrációra van szükség. Ez elsősorban az elérhetőségek rögzítése miatt fontos, mert a továbbiakban e-mailben fogunk küldeni minden információt. Ha ez megtörtént, a túra leírásánál töltsd ki a jelentkezési lapot! Ha többen jöttök együtt, csak egy kapcsolattartónak kell jelentkeznie.
  4. A jelentkezés elküldése után a képernyőn megjelenik egy "Sikeres jelentkezés" üzenet, valamint azonnal kapsz egy automatikus visszaigazolást arra az e-mail címre, amit megadtál. (Előfordulhat, hogy a Spam vagy a Promóciók mappában találod meg) Ha egy percen belül nem kapsz választ, akkor nem jól írtad be az e-mail címedet, vagy hiányosan töltötted ki az űrlapot. Ebben az esetben töltsd ki újra :)
  5. Ha megérkezik hozzánk az átutalt foglaló, két napon belül mailben elküldjük neked a számlát.
  6. Ha itt az idő, pakold be a cuccaidat és indulás! A túra előtt néhány nappal még jelentkezünk egy emlékeztető és információs levéllel.
  7. A részvételi díj hátraléka a túra helyszínén készpénzzel fizetendő.
Részvételi díj befizetése
Részvételi díj

A túrára történő jelentkezéskor kérjük a jelentkezés során kiszámolt foglaló átutalását is. A részvételi díj hátraléka a helyszínen fizetendő készpénzzel.

Az esetleges további költségek (szállás és étkezés) a helyszínen fizetendők a szálláshely tulajdonosának.

Részvételi díj fizetése SZÉP kártyával

Mindhárom bank kártyáját elfogadjuk, a fizetés bármelyik alszámláról történhet.

 

  • OTP SZÉP KÁRTYA
  1. regisztráld magad az OTP weboldalán ezen a linken
  2. az Ügyintézés menüben válaszd az előlegfizetés alpontot
  3. a megjelenő Előlegfizetés ablakban az elfogadóhely neve rovatba be kell írnod, hogy Fodor Vízitúrák, majd kattints a keresésre
  4. a találati listában kiválaszthatsz minket, majd megjelenik a fizető felület
  5. írd be a részvételi díj összegét, a további kért adatokat, a megjegyzés rovatba pedig írd be a választott túra nevét és időpontját! Végül a Fizetés indítása gombra kell kattintanod
  6. az átutalás néhány napon belül érkezik meg hozzánk
  • K&H SZÉP KÁRTYA
  1. regisztrálj a K&H SZÉP kártya oldalán ezen a linken
  2. válaszd az előlegfizetés menüt
  3. írd be a Fodor Vízitúrák 84018496-as elfogadóhelyi kódjád, írd be a részvételi díj összegét és mehet is a fizetés
  • MKB SZÉP KÁRTYA
  1. küldd el nekünk a kártyán található azonosító számot (ami nem azonos a kártya számával) és a kártyabirtokos nevét 
  2. mi felvesszük a kapcsolatot az MKB kártyaközponttal, ők pedig mailben megkeresnek téged a fizetés jóváhagyására
Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek (egyszerűen megfogalmazva)

  1. A túrán résztvevő személy (Túrázó) a részvételi díj megfizetésével elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
  2. A túrákra jelentkezni kizárólag a https://fodorsport.hu oldalon lehet. (Telefonon, Email-ben, Messenger-en nem tudtok jelentkezni.)
  3. A Túrázó saját felelősségre vesz részt a túrán, kijelenti, hogy eszméletvesztéssel járó vagy fertőző betegsége nincs.
  4. A Túrázó együttműködik a túravezetőkkel, azok kéréseit, instrukcióit elfogadja, a sporteszközöket rendeltetésszerűen használja. (Csoportos túrákról van szó, tartsuk tiszteletben a megbeszélt időpontokat, ezáltal a többi sporttársat is. Szeretjük a hajókat, ezért vigyázunk rájuk és evezés után lemossuk őket.)
  5. Ha a Túrázó nem tartja be a kulturált viselkedési szabályokat, akkor a Szervező kizárhatja a túra további részéről, a részvételi díj visszafizetése nélkül. (Zavarod a többi csapattagot, részegre iszod magad a folyón és énekled a NÉ-ZÉS-SÉT-MEGA-JÁ-RÁ-SÁT, éjszaka nem hagyod aludni a többieket, mert zenét hallgatsz, stb. Van, aki így szereti a vízitúrát, mi nem.)
  6. A túrákon készült fotókat, filmeket a Fodor Vízitúrák (Fodor István e.v., Szervező) elhelyezheti online felületein.(Kérjük, szólj nekünk, ha nem szeretnél rajta lenni és nem leszel rajta.)
Lemondási feltételek

Lemondás

A Túrázó által történő lemondás esetén, a Szervező a foglaló kötbérrel csökkentett összegét fizeti vissza.

 

  • A kötbér mértéke lemondás esetén
  • A túra előtti 30. naptól korábban történő lemondás esetén a kötbér a foglaló 20%-a.
  • A túra előtti 29-8. napon történő lemondás esetén a kötbér a foglaló 50%-a.
  • A túra előtti 7-2. napon történő lemondás esetén a kötbér a foglaló 90%-a.
  • A túra előtt egy nappal vagy a túra napján történő lemondás esetén a kötbér a foglaló 100%-a.
  • (Tisztelettel kérem, hogy ezt vegyétek figyelembe)

 

Beszámítás

A Túrázó által történő lemondás esetén, a Túrázó kérésére a befizetett részvételi díj kötbérrel csökkentett részét a Szervező beszámítja egy másik túrára. A beszámítás az eredeti túra időpontjától számított egy éven belül történhet.

 

  • A kötbér mértéke beszámítás esetén
  • A túra előtti 30. naptól korábban történő lemondás esetén a kötbér a foglaló 0%-a.
  • A túra előtti 29-8. napon történő lemondás esetén a kötbér a foglaló 25%-a.
  • A túra előtti 7-2. napon történő lemondás esetén a kötbér a foglaló 50%-a.
  • A túra előtt egy nappal vagy a túra napján történő lemondás esetén a kötbér a foglaló 100%-a.