Rólunk írták

Rúzsa Magdi, díva

Rúzsa Magdi, díva - Fodorsport

Fantasztikus élmény volt. Feltölti a lelket teljesen ez a szép utazás az Öreg-Túron. Az ember ilyenkor egy kicsit meditál, lecsillapodik a nagy pörgés után és rádöbben, hogy megállt a világ, csak a szitakötők zaja és színe számít. Igazi megnyugvás. 
Köszönöm-köszönöm-köszönöm Fodorsport!

Pintér András

Pintér András - Fodorsport

Először kb. 20 évvel ezelőtt voltunk vízitúrán a párommal Fodorékkal. Láttunk más túrákat is, de sosem gondoltuk, hogy mással menjünk evezni. A szervezés és az egész túra színvonala messze meghaladta a többiekét. Valami nem túl komoly iskolai lapban olvastuk egyszer, hogy egy párkapcsolat akkor tartós, ha túléli a vizsgaidőszakot és a vízitúrát. Miután már volt több együtt eltöltött vizsgaidőszakunk, nem maradt más hátra, mint elmenni egy vízitúrára. Az első egy Felső-Tisza volt, amit szinte az akkori összes többi követte: Hosszú-Tisza, Bodrog, Kárpátalja, Bodrog-ártér, némelyik többször is. Ezután jött egy kis szünet, összeházasodtunk, építkeztünk és született három fiunk. Néhány évvel ezelőtt visszatértem a Fodorhoz, de most a két nagyobb fiammal, már voltunk Családi-Túron, Felső-Tiszán, Szigetközben, Ráckevei-Dunán, Bodrog-ártérben. Idén végre vízre szállt az egész család! Vágyaimban pedig olyan is szerepel, hogy csak a négy fiú megy evezni, anya pedig otthon pihen, illetve ha megnőnek ismét szeretnék a párommal kettesben hajóba ülni egy FBI eseményen.

 

Kispál András, rocksztár (Kispál és a Borz)

Kispál András, rocksztár (Kispál és a Borz) - Fodorsport

Csak jókat és szépeket tudok mondani a túráról. Örülök, hogy itt voltunk a családommal, mert egy nagy élménnyel szegényebb lennék.

Joko Amri

Joko Amri - Fodorsport

Köszönjük a hétvégét a profi szervező csapatnak! Túléltünk esőt és szelet, nagyon jól éreztük magunkat a gyönyörű Tisza-tavon! Fogunk még találkozni ;)

(..és találkoztunk is!)

Vágó Szabolcs

Vágó Szabolcs - Fodorsport

Most voltunk először kenutúrán, kitűnő szervezés, tapasztalt, jól összeszokott csapat. A 7-9 éves gyerekeink is imádták az egészet. Köszönjük szépen az élményt!